Több havat neee!!!!

Ettől a sztoritól a hasatokat fogjátok majd a röhögéstől.

Ahogy szépen el volt tervezve, szombat kora reggel felszálltam a Washingtonba induló távolsági buszra. Sokan figyelmeztettek az időjárás miatt, de én ugye bátor csaj vagyok, nem fogok megijedni egy kis havazástól. Meg egyébként is, ha a busz elindul, az azt jelenti ugye, hogy a sofőr tudja előre, hogy képes lesz majd célhoz érni. Nem is értettem miért parázik egész New York a közeledő "big snow storm (nagy hóvihar)"-tól.

A busz elindult, sehol egy hópihe. De aztán egy óra múlva megjelentek. Sok. Sok-sok. Nagyon sok. Ijesztően sok. Volt egy éles határ, amelytől kezdve úgy zuhogott a hó, hogy csak egy nagyon rövid távon lehetett ellátni. És nem állt el, nem csitult. Gondoltam is magamban, nem csoda hogy félnek ettől, mert tényleg félelmetes. A busz az egyik hídon szinte kormányozhatatlanná vált. Egyszerre ugrott fel az összes utas és kiabált a buszsöfőrnek, hogy lassítson. Annyira megijedtem, azt hittem le fogunk zuhanni. Ezek után pedig letört az egyik megfagyott albaktörlő. Ezen már csak röhögtem, hogy ilyen nincs.

A busz a körülményekhez képest feltűnően gyorsan haladt. Kielőztünk mindenkit. Szerintem a sofőr nem volt normális. Körülöttünk mindenhol elakadt autók. Aztán mi is elakadtunk. Se előre, se hátra. Kicsit kétségbe estem. Jöttek rendőrök és mindenféle egyszemélyes négykerekű csodamotorosok(nem tudom mik voltak), hoztak sót, kavicsot, és végül "kiásták" a buszt. Haladtunk 100 métert, aztán újra elakadtunk.... Aztán volt, hogy simán tudtunk volna menni, de mások nem, mert összecsúszott vagy keresztbe fordult több autó is és nem tudtak arrébb menni.

Láttam pár könnyes arcot, ahogyan kétségbeesetten próbálták kesztyű nélkül kézzel kiásni az elakadt kerekeket. Az kicsit megnyugtató volt, hogy folyamatosan jött a segítség.




Az út hosszúra nyúlt, de nem unatkoztam. Dóri többször is hívott, hogy ott van Washingtonban a buszmegálló közelében egy helyen, és rám vár, de amúgy nem tudja hogy fogunk hazajutni hozzájuk, mert nem járnak a buszok... Végül több óra késés után mondtam Dórinak, hogy induljon haza, mert ki tudja egyáltalán haza tud-e jutni Washingtonon belül, értem pedig ne aggódjon, mert két diákszállót is tudok a busz érkezési helyének a közelében, és majd alszom valamelyikben.
Na és a buszon mellettem egy fiatal kínai srác ült, aki Los Angelesben volt 4 hónapig cserediák, és most végigutazza a keleti partot mielőtt hazarepül. Nagyon jó társaság volt.

A busz végül 4 óra helyett 9 óra alatt ért Washingtonba. A viharról mindenki tudta, hogy Washingtontól halad északra, New York felé. A hihetetlen az volt, hogy mikor megérkeztünk, még mindig havazott. Már így is leállt az egész város, pedig még több hó lesz.

Leszálltam a buszról. Beszaladtam a megálló melletti kisboltba. Felmarkoltam némi kaját, és azonnal visszaszálltam a buszra, ami azonnal visszaindult New Yorkba. Valószínűleg a nagy havazás miatt később már el sem indultak volna a buszok. A host anyukámtól nemsokára kaptam sms-t, hogy félnek, hogy nem fogok időben visszaérni New Yorkba, ezért a lehető leghamarabb induljak vissza, mert nem tudnak nélkülözni ha esetleg Washingtonban ragadnék. Visszaírtam neki, hogy már úton is vagyok.

Keresztbe fordult, és úgy is maradt. Egy híd tetején.
Még jó, hogy ki tudtuk kerülni.

Tehát miután 9 óra utazás után megérkeztem Washington DC.-be, ugyanazzal a busszal 5 perc múlva vissza is indultam, majd újabb 9 óra buszozás után hajnali fél2 körül visszaérkeztem New Yorkba. El voltam képedve, ahogyan a busz ablakából láttam, ahogyan a New York-i emberek kétségbeesetten ássák ki autóikat a hóból. Hiszen reggel még egy hópihe sem volt, most pedig annyi van, hogy megbénított mindent. Több havat neee!!!

Egyébként pedig hálás köszönet az égieknek a fehér Karácsonyért :) .

A buszozást pedig nem bánom, mert igaz, hogy rettentő volt, de ugyanakkor csodaszép is, és olyat láttam, amilyet még sosem, tehát új élménnyel gazdagodtam.
Ennyit a pozitív világszemléletemről :).