Sunshine, New York, Happiness

Az elmúlt napokban különösen csillogott New York. Minden reggel mikor kiléptem az utcára arra gondoltam, hogy a mai napon itt lévő turisták milyen szerencsések. Jókor vannak itt.
Tél van, de a hőmérséklet még nem esett fagy pont alá. Néha elkezd zuhogni az eső, és amikor a nap kisüt utána, csillog a nedves utakon a napfény. Ilyenkor nagyon szép a város.
Az a kedvencem, mikor a felhőkarcolók között átsüt a napfény, és az üveg épületek oldaláról visszatükröződik.

Este nem ilyen szép New York. Itt meg kell ismét jegyeznem, hogy amikor New Yorkról írok, kifejezetten csak a központra, Manhattanra gondolok. A többi városrészben(Brooklyn, Bronx...) más a helyzet.
Tehát esténkét nem a legszebb a város. Sőt, kifejezetten mocskos. A járdák szélére kirakják a szemetes zsákokat. Ez nagyon tipikus. Ilyenkor néha 10-20 szemetes zsák van egymás mellett, és minden épületnél (üzletek, éttermek). Az utcán is áll a piszok. Nehogy valakinek is valami rém kép legyen a szeme előtt, mert nem súlyos a helyzet, csak a reggeli tisztasághoz képest nagy a kontraszt. Még az éjszaka folyamán jönnek a szemeteskocsik, és elvisznek mindent. Kora reggel pedig oda-vissza cikázó úttesttisztító gépek takarítják az utakat. Mire New York felébred, már tiszta minden.
Olyat is láttam már hajnalban(4-5 között), hogy mertóval szállították a szemetet a föld alatt. Azt hittem az én metróm jön, erre meg egy óriás kádhoz hasonló szerelvény ment el (megállás nélkül), ami tele volt pakolva kukás zsákokkal. Ezt ügyesen megoldották. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a metróállomásokon a sínek között néha rohangálnak patkányok. Az még sosem fordult elő, hogy az utcán vagy a metró aluljáróban emberek között láttam volna rohangálni őket, hanem tényleg csak pár méterrel lejjebb, a sínek között vannak.
Azt nagyon bánom, hogy nem fényképeztem le a szemétszállító metrót, mert azóta sem láttam ilyet. Tanulság: mindig a nyakamban kell lógnia a fényképezőgépnek. Utálom elszalasztani a pillanatokat. Már pedig a pillanatok végesek.

Tegnap nagy beszélgetés volt a mamával. Nem is tudom mikor volt erre példa legutóbb. Ma van az utolsó órám a suliba, és kérdezte, hogy miután ezt befejeztem, mit akarok következőként tanulni. Mondtam, hogy semmit :). Ezzel nem értett egyet. Sőt, kifejezett ötlete is volt, hogy mit kéne tanulnom. Fényképészetet vagy New York-ot. Igen, létezik olyan kurzus is, ahol New Yorkról lehet tanulni. Legalábbis a mama állította, de én nem találtam nyomát a neten. Végül megegyeztünk, hogy oké, beiratkozom valahová, de max. olyanra, ahol csak 1-szer van suli. Ezek után átlapoztam egy a photograpy-hoz kapcsolódó sulikról szóló könyvet, de nem találtam semmi szuperjót.

Egyébként most a 96.utcai metrómegállóban vagyok, és várom, hogy befusson az 1-es metró, ami majd letesz a Columbia University-nél. Ma van az utolsó órám a suliban. Filmet fogunk nézni. Mamma Mia-t hallgatok, és ismét bánom, hogy nincsen nálam a fényképezőgép, mert látok valami érdekeset.
Itt kell elárulnom, hogy a bejegyzéseket nem mindig otthon írom, hanem nagyon gyakran utazás közben a metrón. Szoktak is nézni, hogy vajon mit írok... Felpislantanak az álmos utasok a kávésbögréjük mögül. Ilyen hordozható kávéspoharat én is akarok venni. Gyakran előfordult otthon reggelenként, hogy mikor indultam az egyetemre, néha az egész csésze teám az asztalon maradt. Nos, ezek után majd csak beöntöm a hordozható pohárba, és amíg a metróval és villamossal eljutok a suliba, megiszom.

Közben megjött az 1-es metró. Poén hogy írok. Olyan mint ha beszélgetnék valakivel. De csak én beszélek. :)
Tíz perc és beérek a suliba.




Hazafelé tartok a suliból. Klassz volt a film amit néztünk. Ez volt az utolsó óránk. Az óra végén többen is elkérték az elérhetőségemet. Ez jól esett. Van egy osztálytársam, aki ügyes kártyatrükköket tud. Még bemutatott egy utolsót az óra végén. Engem kért meg, hogy asszisztáljak neki. Hatalmasat sikítottam a végén, majd pedig könnyesre röhögtem magamat. Egy történetet mondott el, de kártyával illusztrálta. Három kártyalap volt nála. Egyiken egy sikító nő, a másikon egy varázsló, a harmadikon pedig egy csótány rajza. A tenyerembe tette a sikító nőt, majd arra a csótányt, és mondta, hogy a nő azért sikít, mert fél a csótánytól. Ezek után rájuk tette a varázslót is. A másik kezemmel abraka-dabrázni kellett a kártyák fölött, majd pedig egyenként áttette a lapokat az egyik tenyeremről a másikra. Először a varázslót, majd a csótányosat, de hoppá, a csótányoson nem volt ott a csótány, csak egy üres lap volt. Majd rájuk tette a sikító nőt is, és mondta, hogy a varázsló elvarázsolta a csótányt, de nő még mindig sikít, mert nem tudja, hogy a varázsló hová varázsolta. Ebben a pillanatban vettem észre egy igazi csótányt a jobb kezemen. Borzasztóan megijedtem, és sikítva eldobtam. Később kiderült, hogy műanyagból volt. Hirtelen igazinak tűnt, mert nagyon ügyes utánzat volt.

Hi-hi. Most szállt le a szerelvényről egy csapat gitározó mexikói, és rögtön fel is szállt egy feka dobos. Meghallgatom őt is. Nagyon szeretem a metrón zenélőket, mert egytől-egyik tehetségesek.

Holnap péntek lesz. Hurrá!
Este megyünk a családdal a nagyihoz Hanukát ünnepelni, de utána lelépek Bronxba. A péntek estét-szombatot Papissal töltöm, vasárnap pedig shopping! És remélem a csajokat is látom majd. Itt Csillire és Zsófira gondolok :).
Én az idő legyen továbbra is ilyen szép! Szeretek New Yorkban gyönyörködni.

Jó hétvégét Nektek is!!!