Zárom soraimat

Sziasztok!

Az elmúlt két napban folyamatosan videót szerkesztettem :). Ki gondolta volna, hogy egy 15 perces kis filmet ennyi ideig tart összerakni! Kitartást kívánok a végignézéséhez (a bejegyzés végén van).
Csütörtök este szerkesztés közben azt vettem észre, hogy hoppá, hajnali 4 van, én pedig ugye 8-tól beteget kezelek, talán jobb lenne végre aludni :).
8-ra katonásan, fehér köpenyben, munkára készen ott voltam az egyetemen, viszont a betegem elfelejtett(?) eljönni. Lol :D .

Három hónapja vagyok itthon. Ez idő alatt betöltöttem a 25. évemet, visszarázódtam a suliba, volt au-pair találkozó, sok-sok jó buli, és ma leesett az első hó is :).

Miután hazajöttem New Yorkból, nem sokkal utána a host apukám írt egy emailt, ami feltette a koronát az évemre:

" Éva, csak azt szeretném elmondani neked, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy itt voltál nekünk, és, hogy milyen nagyon szeretünk téged. Egészen biztos, hogy hiányozni fogsz. Nagyon szórakoztató, laza és szuper vagy. Mindezen kívül nagyon professzionális és csodálatos voltál a gyerekekkel.
Ha bármikor segítségre, referenciára van szükséged, nagyon örülnék, ha segíthetnék! Ha felénk jársz, az otthonunk mindig nyitva áll előtted, nálunk bármikor megszállhatsz.
Őszintén mindenből a legjobbakat kívánom neked az élet minden területén.
Nagyszerű ember vagy, és mi szerencsések vagyunk, hogy ismerünk téged.
Szeretettel,
D "

Sejthetitek, hogy ezen sorok után nem maradt szárazon a szemem.
Egy kis fájdalmat éreztem kicsi lelkem, mert hiányoznak, és örömöt is, mert biztosan tudom, hogy szeretnek, és nem bánták meg, hogy egy évvel ezelőtt engem választottak au-pairnek.
Sok-sok adrenalin szabadult föl. Tudjátok, arról beszélek, mikor az ember sírva, hangosan nevet, hahaha.
Na jó, egyszerűsítsük le: egyszerűen jólesett az e-mail :).

Azóta kaptam még üzenetet, akkor is az apuka írt, hogy "Hiányzol a NY-i családodnak!".


A fogadócsaládommal való kapcsolatomat úgy írnám le, hogy nagyon jó volt, de azért akadtak néha apró problémák, és pont ezen apróságok miatt nem tudtam mindig tisztán, hogy hányadán is állunk :D.

Az asztalom sarkán három becsomagolt ajándék van. Arra várnak, hogy feladjam őket Amerikába. Apukának csokoládét, a törpéknek legót vettem, anyukának pedig egy nyakláncot.
Remélem majd sikerül megérkeznie a csomagnak az ünnepekre.
Persze az lenne az igaz meglepi, ha személyesen vinném el, de a repjegyet még mindig nem adják ingyen:).

Egyébként nagyon rossz, hogy itthon nincsen keresetem. Persze a szüleimtől több mint a maximális támogatást kapom meg, de azért mindenki tudja, saját pénzt nyugodtabb szívvel költ az ember :) :) :).
Szóval mostanság nem ugrom el New Yorkba.
De ha egyszer menő fogorvos leszek, évente fogok menni. Szorítsatok nekem!


Hogy meséljek a kinti nagy csapatról, amit Csilli, Dóri, Zsófi és én jelentek, arról kell, hogy beszámoljak, hogy a kint kezdődött barátság megszakítás nélkül folytatódik itthon. Korábban nem ismertük egymást, de New York összehozott minket. A New York-i barátság a miénk :).
Mikor mindenki hazaért, csaptunk nagy welcome bulit :).
Igyekszünk időnként Pesten összejönni, és nem telik el úgy nap, hogy ne kommunikálnánk.
Már azt várom, hogy mikor utazunk el újra együtt valahová.
Dórival már szervezkedésbe is kezdtünk. Ázsia lenne a cél. Egy hónap alatt 4-5 országot látogatnánk meg :). Ideje felfedezni a ferde szeműek világát is! Nővérem blogja volt a kedvhozó.
Ha az út megvalósul, újra blogírásba kezdek, mert ugye az élményeket meg kell osztani! :) :) :).
Úgy lesznek csak igazán élmények.

Gyakran kérdezik, hiányzik-e New York, én pedig azt szoktam, mondani, hogy nem is igazán New York, hanem inkább az az élet hiányzik, amit ott éltem.
Azért valljuk be őszintén, hogy New York City egy koszos, büdös nagyváros, tele egy halom őrülttel :).
De én nagyon szeretem ezt a várost. Tele van jellegzetességekkel, sajátos élet folyik ott.

Minden városba, országba beleszeretek, aminek van saját, erős karaktere. New York City ilyen. És én hálás vagyok, hogy a része lehettem a forgatagnak, és szemet hunyok afelett, hogy néha köhögtem a szmogtól :).

Miután megkérdezték hiányzik-e New York, és választ is kaptak, a következő kérdés Honey felől érdeklődik.
Vicces, de ha találkozom valakivel, már előre tudom, hogy ez így lesz.
És a sablonválasz így szól :) :
Honey-val szakítás óta nem beszéltem. Nem keresett, én sem kerestem őt. A facebookon láttam, hogy levelezett egy barátommal, és innen tudom, hogy még él, jól van, és a humora is a régi :).
Amikor a záró videót szerkesztettem, először nem tettem be róla képet, majd végül csak beillesztettem egy-kettőt. A fantasztikus évemnek ő is a része volt, így legyen benne a záró videóban is :).

Erről ennyit.
Ámen :).

Sokan mondták, hogy megváltoztam Amerika óta.
Mikor megkérdem, hogy mégis miben, olyan válaszokat kapok, hogy "átvetted az ottani mentalitást", "folyton Amerikáról beszélsz", "borzasztóan affektálsz", vagy "mindenkit csak terelgetsz, pedig már nem vagy babysitter".
Erre csak azt tudom mondani: hahahahaha. Majd a borzasztó affektáláson megpróbálok változtatni, a többit meg hagyjuk...

Páran azt is mondták, hogy hallani a beszédemen, hogy Amerikában jártam.
Nos, nekik azt üzenem, hogy én mindig ilyen hülyén beszéltem, mert beszédhibás vagyok !!!
Ezért is írok blogot. Az írás sokkal jobban megy, mint a beszéd...

Azt soha, senki sem kérdezte, hogy én mit gondolok arról, hogy vajon miben változtam New York óta.
És mivel nem kérdeztétek, de én el akarom mondani, most leírom :).

Korlátok sokasága dőlt le. Nyitott a világ, és annak meghódítását csak az anyagiak gátolhatják meg. Bármikor képes lennék bárhová elmenni. Nem félek attól, hogy esetleg nem fogom tudni megértetni magamat. Ha nem jön senki, sebaj, megyek egyedül.
Tehát, hogy mit kaptam az Amerikában eltöltött évtől?
Első sorban BÁTORSÁGOT...
Még azt is észrevettem, hogy az érzelmeim szélsőségesebbek lettek. Ha valakit szeretek, azt valóban szeretem. Ha valakit kevésbé, azt képes vagyok teljesen figyelmen kívül hagyni. Hurráá!!!! Végre nem zavarnak a hülyék!!! Köszi New York!!!!

Mondjuk empátiában lenne még hová fejlődnöm... - de ezt majd valahol máshol, valamikor máskor fogom megtanulni.
Mostanság egyre jobban érdekel a pszichológia. Hangoskönyveket hallgatok, és már föltettem a polcomra 3 új könyvet, hogy majd vizsgaidőszak után elolvassam őket. Segít majd megérteni a "más" embereket.
Az ex-pasim mondta, hogy "x vagy y nem hülye, hanem csak más".
"Everybody is different".


Mielőtt kimentem Amerikába, sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy reklám stúdióban fogok lakni egy éven át. Sosem gondoltam volna, hogy két idegen gyereket így meg lehet szeretni. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd teljesen egyedül nekivágok Kaliforniának, vagy hogy egyszer lesz majd egy fekete pasim :) .
Az is meglepetés volt, hogy egy Upper East Side-on lévő magyar templomban ünnepeltem a Karácsonyt, 100 másik magyar társaságában.
Eljutottam Mexikóba is; megszeretem a juharszirupot, és tanultam a Columbián.
Sosem gondoltam volna, hogy a Grand Canyonban, egy kis, kiálló sziklapárkányról képes leszek a levegőbe ugrani azon gondolattól vezérelve, hogy " Egyszer élünk!!!".
Azt sem sejtettem korábban, hogy majd egyszer ott fogok állni a Rém rendes családban lévő szökőkút előtt, vagy hogy látom a Jurassic Park forgatási helyszínét.
Arra sem fogadtam volna korábban, hogy majd egyszer San Diegoban diós bejglivel kínálnak a helyi magyarok, vagy hogy sikerül lefényképeznem egy repülő kolibrit.

Amit elterveztem, az sikerült. Mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint éltem volna.
A sok kis meglepetés pedig csak hab volt a tortán.

Ti voltatok a legnagyobb meglepetés :). Az érdeklődés, a kérdések, a vélemények, hozzászólások tovább színesítették az amúgy is színes napokat :).
Azokról a napokról nem is beszélve, amikor a dolgok nem az elképzelésem szerint alakultak.

Nagyon-nagyon köszönöm nektek, hogy velem tartottatok a kaland során, és nagyon-nagyon hálás vagyok azért, hogy megoszthattam veletek az élményeimet.
Köszönöm figyelmeteket!
Zárom soraimat.

Öleléssel,
Évi


Life in the USA (13 months in 15 minutes). from Eva Tokai on Vimeo.