A Cityből a természetbe

Tavaly az egész nyarat Fire Islandon töltöttem, és most ismét itt vagyok :) .
El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire klassz a természetben tölteni egy kis időt New York City után. Hát igen, sokkal elviselhetőbb a 30-35 fok egy kis zöld szigeten, mint bent a Cityben a magas épületek között :) .

Fire Island(azaz Tűz-sziget) New York Államban van, Long Island-hez tartozik.
Az a jellegzetessége a szigetnek, hogy nagy részén nem járhatnak autók, csak biciklivel(vagy golfkocsival) lehet közlekedni, és van ahol ehhez út sincsen, csak facölöpök. Nos, a fogadócsaládomnak pont egy ilyen részen(Lonelyville) van nyaralójuk, ami egyébként jobban be van rendezve, mint a rendes New York-i otthonuk.
A sziget nagyon hosszú, és nagyon vékony.
Kb. úgy néz ki a térképen, mint egy fogpiszkáló.
A sziget Long Island felé néző oldalát "öböl-oldalnak"(bay-side), a nyílt óceán felé néző részét pedig csak "tengerpartnak" (beach-side) hívják.
Annyira vékony a sziget, hogy ha át akarsz sétálni a bay-ről a beach-re, az nem tart tovább 5 percnél :) .
A beach oldal csodás fehér homokos tengerpart, viszont gyakran olyan nagyok a hullámok, hogy nem merek vízbe menni, ezzel ellentétben az öböl vize mindig nyugodt, és melegebb is. Inkább itt szoktam úszni.

Hétfő délelőtt jöttem. Idejutni nem egyszerű: metroval a Penn Stationig, majd onnan vonattal(át kell egyszer szállni) Bay Shore-ig, onnan taxival a kikötőig, onnan komppal a szigetre... :).

A szülők nincsenek itt, hétköznap van, dolgoznak a Cityben, majd péntek este jönnek, hogy én pedig mehessek vissza New Yorkban(vagy maradok napozni :) ). Tehát most csak én vagyok itt meg a gyerekek, plusz egy nagyi :). A nagyi nagyon melegszívű, hála Istennek sokat is segít(tavaly a másik nagyival voltam itt, aki azt hitte, hogy én a rabszolgája vagyok). Annak ellenére, hogy a nagyi nagyon rendes, napi többször teljesen kiakaszt. A pasim mondta, hogy a lányok szeretnek beszélni a semmiről, na de ezt csak azért mondja, mert még nem ismeri a nagyit, aki nagyon jó a "semmiről beszélésben".
Na meg itt a szenilitás csodája...
Nagyi: Éva, kérsz kávét?
Éva: Köszönöm nem, nem szeretem a kávét, sosem iszom.
Öt perc múlva:
Nagyi: Éva, csináljak neked is egy kis kávét?
Éva: Köszönöm nem, nem szeretem a kávét, sosem iszom.
Délután:
Nagyi: Éva, készítek egy kis kávét magamnak, Te is kérsz?
Éva: Köszönöm nem, nem szeretem a kávét, sosem iszom.
Később a nagyi hozta fel a témát, hogy tulajdonképpen én miért nem iszom kávét. Mondtam, hogy nem akarok kávé-függő lenni, utálom az ízét, a szagát....stb. A nagyi is elmondta a véleményét a kávéról, jót beszélgettünk.
Ennek ellenére másnap reggel:
Nagyi: Éva, kérsz egy kis kávét? Készítsek neked is?
Éva: Nem, még mindig nem szeretem a kávét!!!

Na oké, én is leszek ilyen 50 év múlva, szóval nem ér röhögni a nagyin. A gond nem a hülyeséggel van, hanem azzal, hogy engem fáraszt vele. Megértem, hogy ő öreg, és most ismét hangsúlyozom, hogy tudom, én is leszek ilyen, és pont ezért igyekszem mindig szépen válaszolni és csak magamban mosolyogni a hülyeségén, csak tudjátok néha ki szoktam merülni, és ilyenkor nagyon nehezen fogadom be a fárasztó dolgokat.

A gyerkőcök aranybogárkák, hihetetlen, hogy sosem fáradnak el. Annyira boldogok itt a szigeten, vétek lenne visszavinni őket a Citybe. De nem csak ők, hanem én is nagyon élvezem a napsütésben biciklizős életet :).

Fire Island 2010 from Eva T on Vimeo.

Képek: megnyitás

Mikor Fire Islandra jöttem, úgy pakoltam a bőröndömbe, hogy esetleg maradok hétvégére is, nem megyek haza munka után pénteken. De aztán beszéltem telefonon a barátommal, aki azt mondta, hogy ráér időt tölteni velem a hétvégén, így végül pénteken mégis hazaindultam New Yorkba. És ekkor derült ki, hogy a pasim még sem ér rá...
De már késő volt, most már hazamegyek.
Szerencsém volt mikor leszálltam a hajóról, mert egy taxivállalat kisbusza pont akkor indult a Citybe, így 4 óra(taxi, vonat, másik vonat) helyett 1,5 óra alatt értem haza. Azért nem mindegy. Na oké, dupla árat kellett érte fizetnem, de ez pont egy olyan kimerült pillanatom volt, hogy egyáltalán nem számított.
Egy feka pasi volt a kisbusz sofőre, aki vezetés közben folyton dobolt a kormányon. Én voltam ez egyetlen utas, így megengedte, hogy az anyósülésre üljek. Útközben együtt dúdolásztunk :). Mi csak úgy repültünk New York felé, de a szembejövő oldalon hosszú-hosszú kilométereken keresztül állt a dugó. Hosszú hétvége következik(Függetlenség napja), ráadásul minimum 30 fok lesz, így péntek délután mindenki menekül ki a Cityből.

Eléggé egyedül maradtam a hétvégére, mert a magyar barátnők elutaztak, a pasim pedig nem ér rá. Ilyenkor jön a B terv, azaz a többi au-pair :). Elküldtem pár sms-t, és máris meg lett szervezve a buli péntek és szombat estére...
Szóval buli-hétvége következik :).