Megjegyzésekre válaszolok

Ákosnak, Juditnak és (Kuala Lumpur) Dórinak.

Az előző bejegyzésemre érkező hozzászólásokra reagálnék.
Először is, köszi őket :).
Igazak, őszinték, elgondolkodtatóak.
Válaszom túl hosszú lett, így bejegyzést csináltam belőle.

Szeretném leírni, hogy hogyan élem meg a kint létet, és közben válaszolok Ákosnak, Juditnak és (Kuala Lumpur)Dórinak:
Otthon fogorvosin tanultam(még nem fejeztem be, egy év van hátra). Suli mellett dolgoztam is. Kicsit kezdett sok lenni, úgy éreztem nem "élek" eleget. Nincs időm olyan dolgokra, amikre az én korombelieknek általában van. Több bulit, kalandot, világlátást akartam. Úgy gondoltam, ha végzek az egyetemen, jön a mókuskerék, indul a nagy hajtás. Munkahely, páciensek, rezidensképzés....
Ez mind szép és jó, tudom, hogy szeretni fogom ha benne leszek. Ezt az utat én választottam, és nem bántam meg. Soha nem is fogom.

De! Egy éve rám jött egy érzés:
" MINDJÁRT VÉGZŐS LESZEK AZ EGYETEMEN. MÉG MI ELŐTT BELÉPEK A NAGYBETŰS ÉLETBE, KÉNE EGY HATALMAS, ÉLETRE SZÓLÓ KALAND." Azt hiszem ez a mondat volt a válaszom azoknak a kérdésére, akik azt kérdezték, hogy "Tulajdonképpen te miért is mégy ki egy évvel az egyetem vége előtt au-pairnak Amerikába?"

Azért választottam Amerikát, mert angolul beszélnek, és itt még sosem voltam. New Yorkba évek óta vágytam, mert sokat olvastam róla, és kíváncsi lettem miért hívják olyan sokan a "világ fővárosának".
Miért pont au-pair munkát választottam? Mert ezt találtam a legkönnyebbnek. Egy amerikai családnál élhetek(= biztonság, ami nagyon fontos), a munka nem lesz nehéz, hiszen néhány gyerekre odafigyelni, hogy ne gyújtsák magukra a házat, nem lehet nagy dolog(azóta ezt máshogy gondolom, hehehe).

Mondtam a szüleimnek, hogy csak akkor fogok kimenni au-pairkedni menni, ha nagyon jó családot találok(minimum 3 évesek a kölykök, és maximum 2-3 van belőlük), és ha a család nagyon jó helyen lakik(New Yorkban, vagy egy másik óceánparti nagyvárosban). Ha ez nem jön össze, nem fogok menni. Nem leszek hülye saját magamat szívatni 5 gyerekkel egy isten háta mögötti amerikai farmon. Azért ettől én sokkal okosabb vagyok :) .

Sikerült, kint vagyok. Sosem fogom megbánni, hogy belevágtam, mert rengeteget ad ez az év.

Mi lesz ha hazamegyek?
Igen ÁKOS, lesz sírás, lesz depi, de reméljük nem sokáig.
Igen JUDIT, nagyon pörgős lány vagyok, és nagy igazság van abban, hogy minden személyiség függő, de lehet, hogy az én személyiségem is le lesz győzve. Vagy mégsem? Majd meglátjuk. A próféta szóljon belőled, és ne legyek majd depis :).

Amit már most érzek... most, hogy megvan a hazafelé szóló repjegyem, minden nap, és egyre többet gondolok arra, hogy mi lesz majd otthon, milyen lesz majd New York után.

Hogy hány zsepi fogok elhasználni a hazafelé tartó gépen, még nem tudom megmondani :).
És persze mosoly is lesz az arcomon. Miért? Hát mert megyek HAZA!!!
Augusztus 17-én reggel 8.40-kor száll le a gépem Budapest- Ferihegyen. Már elterveztem, hogy kakaós csigát fogok reggelizni. És milyen jó lesz újra "osztani az észt" a pácienseknek az egyetemen. És milyen jó lesz 3 nappal hazatértem után megnézni az augusztus 20-i tűzijátékot a Batthyány Térről :).
Persze közben óriási űr lesz a szívemben. Valami nyomni fogja a mellkasomat, hogy "és hol van New York? Nem kaphatnám vissza? Nem lehetne idehozni?"
(Most mosolygok.)

ÁKOS,
Még mielőtt kijöttem, keresztanyám ezt mondta: " Miután visszajöttél, már csak egy szép álom lesz az egész."
Tudom, hogy igaza van. És mivel tudom, fel leszek rá készülve.

DÓRI,
Persze, hogy tudod, milyen külföldön élni, miután gyerek korod óta folyton költözöl. Franciaország, majd Anglia, Spanyolország, újra Anglia, most pedig Malajzia...kihagytam valamit :) ?
Nagy igazság van a hozzászólásban, amit írtál. Az álomnak vége lesz, de azok a tapasztalatok, amiket csak külföldön élés során lehet megtapasztalni, soha senki el nem veszi. Az enyémek, és azt kezdek velük, amit csak jónak látok.
Könnyű kimenni Amerikába au-pairnek. Bárki megteheti. A kérdés az, hogy ki hogyan használja ki az au-pair évét, és utána mikor hazatért, hogyan kamatoztatja a kint tanultakat.

JUDIT és DÓRI,
Nekem is nagyon pozitívak a tapasztalataim a tekintetben, hogy hogyan fogadnak Amerikában, mint külföldit.
Először is: Olyan nincsen, hogy amerikai!!! Itt mindenki származik valahonnan, és mindenki tudja is, hogy honnan , mindig mondják is, és büszkék rá.
Amikor kérdésükre az válaszolom, hogy én magyar vagyok, minden másodiknak ez a reakciója:
"Nahát, hogy ez mennyire klassz! Az én nagyapám/nagymamám/szomszédom/legjobb barátom/férjem is Magyarországról származik."

És igen, itt az ember jobban büszke lehet arra, hogy magyar, mint bárhol máshol. Mert ezek a New York-i emberek olyan nép, ahol annál menőbb vagy, minél érdekesebb/messzibb helyről származol :).
Persze ez csakis New York. Nem ismerem én az igazi, nagy Amerikát :). Tudom, jobb is. Ugye ÁKOS :) ?

ÁKOS, én azért vagyok szerencsés, mert nem azért jöttem ki Amerikába, mert " otthon már semmi sem volt számomra, talán Amerikában szerencsét találok". És nem azért fogok hazamenni, mert "nem jött össze semmi, csalódás volt az egész".

Azért jöttem ki, mert kalandra vágytam. Megkaptam.
Azért megyek haza, mert otthon dolgom van, vár a suli, majd minden más, ami az után jön.
Nincsenek olyan terveim, hogy majd visszajövök munkát találni. Budapesten szeretnék dolgozni, de ha nagyon alulfizetnek, akkor esetleg egy másik európai országban(nem Amerikában!!!) szerencsét próbálok, de csak pár évig, míg összeszedem magamat. Most pillanatnyilag ezt gondolom. Persze majd változik.
Ha változik a környezet, az embert körülvevő baráti kör, és új pofonokat kapsz az élettől, akkor attól változik maga az ember is. Majd lesz valami.

A lényeg, hogy hozd ki magadból a maximumot, majd elégedj meg azzal. Ne legyenek elérhetetlen céljaid, mert akkor sosem leszel boldog.

ÁKOS, JUDIT és DÓRI, köszönöm a hozzászólásaitokat az előző bejegyzésemhez. Máskor is írjatok!

Üdv,
Évi

u.i: Már a következő bejegyzést is megírtam, a yankees videot előzetesként itt megnézhetitek:

Let's go Yankees!!! from Eva T on Vimeo.